Én szeretem a hű teheneket,
Szemükben annyi mélabú eped.
És szeretem a fáradt lovakat,
Mikor a jászolnál boronganak.
És szeretem a víg kakast, ha szól,
Mikor gyöngy szürkül lila ég alól.
És szeretem a tücsköt, monoton
Gyászával nyárutói lombokon.
Csupán az ember, a mohó, a vad,
A gonosz ember ne bántana csak!